A hét utolsó ovis napja, mert Bennyt holnap inkább nem viszem, lázas lett estére.
Ma megint P vitte reggel, állítólag jókedvű volt, alig köhögött. Rendben bement, nem volt semmi gond.
Én 2-re mentem érte, nagy csend volt, akkor ébredeztek a gyerkőcök.
Nemsokára jött ki Benny is, állítólag aludt ma ügyesen, kicsit gyűrött volt még az arca, de egyből dumált mindent. Mesélt egy építkezésről félig németül, félig magyarul, amiből azt sejtettem, hogy voltak sétálni ma az ovisokkal, de nem voltam biztos benne, mert Benny néha lódít.
Mivel el akartam kérni az ovis fényképeket tartalmazó usb sticket, így beszéltem picit Mariával és Irisszel , akik közben elmesélték, hogy tényleg voltak sétálni, megnézték a közeli építkezést, majdnem fél órát figyelték a darukat, betonkeverőket, teherautókat. Benny ügyesen ment, az egyik iker kislánnyal, Sophieval kézenfogva.
Ma rizseshusi volt ebédre, valamennyit evett belőle és utána ment ügyesen aludni.
Viszont délután egyre csúnyábban köhögött és 5 körül furcsán melegnek találtam, nem csalt a megérzésem, 38,6 volt a láza. (( Úgyhogy holnap marad itthon, így nem viszem el oviba. Nekem fél 10-kor van egy negyed órás kezelésem a közelben, P szerencsére szabadnapos, mivel én délutánra megyek dolgozni, így itthon tudunk lenni Bennyvel. A doktornőnk viszont holnap nem biztos , hogy lesz, így még azt is el tudom képzelni, hogy az ügyeletre kell majd vinnem, meglátjuk. azért 9-kor odacsörgök, hátha mehetünk mégis holnap, hogy ránézzen a mi doktornénink kicsit.
Teát nem hajlandó még megszagolni, megkóstolni sem, amint látja, hogy nem átlátszó innivalót kínálok neki, teljesen elzárkózik tőle, elfordul, sírni kezd stb.. még becsapni sem tudom, ma este már beleöntöttem a gyümölcsteát rózsaszín babavízes flakonba, amit a boltban szoktunk venni és szereti, de nem vette be. (( vizet azért iszik és eszegetett is, bár kisebb étvágya volt ma este, mint szokott…
Nem egyszerű most vele, de remélem, hogy hamarosan rendbe jön, olyan erős kis kópé!!
Kicsi Bohne-azaz Kicsi Babszem-nek neveztük el azt a kis lényt, aki a pocakomban növekedett hétről hétre és akit már nagyon vártunk a férjemmel, hogy megérkezzen hozzánk.
2009. április 22-én, 3 órakor úgy döntött, hogy kiváncsi a nagyvilágra és kibújt közénk Ben Baba.
Az ő történetét szeretném itt napról napra követni.....
94. nap
Forrás: Kicsi Bohne blogja | 2012 január 26.
A hét utolsó ovis napja, mert Bennyt holnap inkább nem viszem, lázas lett estére.
Ma megint P vitte reggel, állítólag jókedvű volt, alig köhögött. Rendben bement, nem volt semmi gond.
Én 2-re mentem érte, nagy csend volt, akkor ébredeztek a gyerkőcök.
Nemsokára jött ki Benny is, állítólag aludt ma ügyesen, kicsit gyűrött volt még az arca, de egyből dumált mindent.
Mesélt egy építkezésről félig németül, félig magyarul, amiből azt sejtettem, hogy voltak sétálni ma az ovisokkal, de nem voltam biztos benne, mert Benny néha lódít.
Mivel el akartam kérni az ovis fényképeket tartalmazó usb sticket, így beszéltem picit Mariával és Irisszel , akik közben elmesélték, hogy tényleg voltak sétálni, megnézték a közeli építkezést, majdnem fél órát figyelték a darukat, betonkeverőket, teherautókat.
Benny ügyesen ment, az egyik iker kislánnyal, Sophieval kézenfogva.
Ma rizseshusi volt ebédre, valamennyit evett belőle és utána ment ügyesen aludni.
Viszont délután egyre csúnyábban köhögött és 5 körül furcsán melegnek találtam, nem csalt a megérzésem, 38,6 volt a láza.
(( Úgyhogy holnap marad itthon, így nem viszem el oviba. Nekem fél 10-kor van egy negyed órás kezelésem a közelben, P szerencsére szabadnapos, mivel én délutánra megyek dolgozni, így itthon tudunk lenni Bennyvel. A doktornőnk viszont holnap nem biztos , hogy lesz, így még azt is el tudom képzelni, hogy az ügyeletre kell majd vinnem, meglátjuk.
azért 9-kor odacsörgök, hátha mehetünk mégis holnap, hogy ránézzen a mi doktornénink kicsit.
Teát nem hajlandó még megszagolni, megkóstolni sem, amint látja, hogy nem átlátszó innivalót kínálok neki, teljesen elzárkózik tőle, elfordul, sírni kezd stb.. még becsapni sem tudom, ma este már beleöntöttem a gyümölcsteát rózsaszín babavízes flakonba, amit a boltban szoktunk venni és szereti, de nem vette be.
(( vizet azért iszik és eszegetett is, bár kisebb étvágya volt ma este, mint szokott…
Nem egyszerű most vele, de remélem, hogy hamarosan rendbe jön, olyan erős kis kópé!!
Bejegyzés jelentése